IIHS első díj

IIHS első díj

A Biztosítók Intézete a Közúti Biztonságért (Insurance Institute for Highway Safety - IIHS) a közepes méretű gépkocsik mezőnyében a Saab 9-3 Sport Sedannak ítélte a 2007-es év legbiztonságosabb autója díjat. Ez már zsinórban a harmadik év, hogy a Saab első díjjal távozhatott a rangos amerikai versenyről. 2006-ban ugyancsak a 9-3 hódította el a legbiztonságosabb autónak járó aranyérmet, míg 2005-ben "Duplán legjobb választás" minősítésű töréstesztjével került az élre. A 2007-es 9-3 Sport Sedannak ráadásul már egy szigorított követelményszerben kellett helytállnia.

Az intézet töréstesztjein a gépkocsikat nagysebességű frontális- illetve oldalütközéseknek vetik alá, valamint megvizsgálják fejtámláik nyaksérülés-védelmét, majd az eredmények alapján jó, elfogadható, elégséges, vagy elégtelen minősítéssel látják el azokat. A győztes autónak mindhárom teszten kiválóan kell teljesítenie, valamint 2007-től ESP-vel is rendelkeznie kell. Adrian Lund, az IIHS elnöke belátja, hogy a kibővített feltételrendszer megnehezíti a versenyzők dolgát, de hozzáteszi, hogy a szigorítás célja eredetileg az autóbiztonsági fejlesztések ösztönzése volt.

"Idén másodszorra nyerte el a Saab 9-3 az IIHS legbiztonságosabb autója címét." - mondta Lund- "És tekintve, hogy a tavalyinál is magasabbak a követelmények, ez az eredmény igen meggyőző."

Az IIHS egy kutatással és kommunikációval foglalkozó non-profit szervezet, melyet gépjármű biztosítók alapítottak. Az intézet kutatómunkája az ütközés során fellépő emberi, környezeti és a járműben keletkező sérülések/károk kiküszöbölését célzó fejlesztéseket vizsgálja, valamint minden olyan mechanizmust mely a károk csökkenését célozza, és az ütközés előtt, közben, illetve után lép működésbe.


Saab 9-3 elismerések:

- 9-3 Sport Sedan: IIHS "Legbiztonságosabb autó", 2007

- 9-3 Sport Sedan: IIHS "Legbiztonságosabb autó - aranyérem", 2006

- 9-3 SportCombi: Activelifestyle.com "Aktív életstílus díj", 2006

- 9-3 Range: "Wards top-10 legjobb motor", Wards, 2006

- 9-3 SportCombi: SmartMoney "Legjobb ár-érték arányú autó" díja, SmartMoney magazin, 2006

- 9-3 SportCombi: "Legjobb sportautó", buyacar.suite101.com, 2006

- 9-3 SportCombi: Intellichoice díj - legalacsonyabb fenntartási költség a kategóriában, 2006

- 9-3 Sport Sedan: IIHS "Duplán legjobb választás" törésteszt eredmény, 2005

- 9-3 SportCombi: "jó" értékelés (a maximum) a Saab aktív fejtámláknak (SAHR) a Thatcham Biztosítási Kutató Központ töréstesztjén, 2005

- 9-3 Convertible: "jó" értékelés (a maximum) a Saab aktív fejtámláknak (SAHR) a Thatcham Biztosítási Kutató Központ töréstesztjén, 2005

- 9-3 Sport Sedan: "jó" értékelés (a maximum) a Saab aktív fejtámláknak (SAHR) a Thatcham Biztosítási Kutató Központ töréstesztjén, 2005

- 9-3 Convertible: maximális, 5 csillagos minősítés az EuroNCAP töréstesztjén, 2004

- 9-3 Sport Sedan: maximális, "zöld" minősítés a Saab aktív fejtámláknak (SAHR) a svéd Folksam biztosító töréstesztjén, 2003

- 9-3 Sport Sedan: maximális, 5 csillagos minősítés az EuroNCAP töréstesztjén, 2002